Isten tervez, a sors meg perverz (2)

Tudom, hogy nagy hülyeség volt és tudom, hogy nem kellett volna és… igazából azt hiszem nem is azért csináltam, hogy kárt tegyek magamban csak egyszerűen fizikai fájdalom a lelki nyugalomért. Az a pillanat mikor a penge a csuklómat karcolja egyszer és még egyszer és még egyszer. Nem csináltam nagy kárt csak egy kis karcolás de épp elég volt ahhoz hogy el tudjak aludni. Álmomban egy színpadon voltam gyönyörű szép kék nyári ruhában énekeltem. Sosem voltam oda a hangomért bár mások szerint nagyon szép de most álmomban valahogy ,más volt. valahogy angyal szerű. Olyan érzés volt benne ami még soha. Fájdalom és az elhatározás keveréke. Az elhatározásé hogy ezzel fogom enyhíteni a fájdalmat amit okozott nekem. És bát lehet butaság de ekkor ott álmomban határoztam el hogy ezentúl minden erőmet időmet és energiámat amit azzal töltenék hogy utána siránkozom a zenével a rajzolással és a művészettel fogok tölteni. Az elhatározás óta eltelt egy hónap. Vége a sulinak és én ez idő alatt alapítottam egy bandát. Egyenlőre ég csak garázsbanda de ez is pont elég nekem. újra kezdtem a régi nagy szenvedélyem amit miatta hagytam abba (mondván más ne lásson így) és most újra has táncolok. Örömmel jelenthetem hogy azt hiszem felépültem lelkileg és újra kész vagyok rá hogy éljek hogy eljárjak bulizni a haverokkal hogy újra boldog legyek, és ezt most nem fogom feladni nem hagyom hogy ne ez legyen a legszebb nyaram. Ez mind szép és jó de a nap fénypontja mégis az volt hogy kaptunk egy felkérést hogy zenéljünk egy bulin. nem kellet sokat győzködni a srácokat hisz ők is arról álmodnak hogy felléphessünk. Megkaptuk a számlistát amit szeretnék a eljátszanánk ez 14 szám azt mondták hogy mi vigyünk még legalább 20-at mert nagyon hosszú lesz az este ami nem is baj. Egy számot kértek hogy azt mindenképpen játszunk el. Végig olvastam a szövegét és… mit ne mondjak.. magaménak érzem

„...és új utak után nézek Tudod, már nem zavar, ha veszélyt érzek Egy jó barát, kinek szólhatsz, ha baj van Csak egy kicsit meggondolatlan

Ott álltunk, még emlékszel, érzem Füstölgő puskacső csak lógott a kézben Azt hittük, ez egy igazi szép nap Semmi sincs, ami minket megállíthat!

Nem érted, mért kértelek Nem érted, mért nem szerettelek Nem érted, mért kértelek Az a baj, hogy túl jól ismertelek

Szerelemről szó sem volt Ilyenekről nem dalolt a hold Ha mégis megtettük volna Minden, minden csak sírna

...és csak teltek, múltak az évek Egy kicsit fáj még, ha visszanézek Üres sztrádák, végtelen utak Nem számított, hogy észak vagy nyugat

Nem érted, mért kértelek Nem érted, mért nem szerettelek Nem érted, mért kértelek Az a baj, hogy túl jól ismertelek

Szerelemről szó sem volt Ilyenekről nem dalolt a hold Ha mégis megtettük volna Minden, minden csak sírna

Szerelemről szó sem volt Ilyenekről nem dalolt a hold Ha mégis megtettük volna Minden, minden csak sírna

...és új utak után nézek Még mindig nem zavar, ha veszélyt érzek Egy jó barát, kinek szóltál a bajban Csak egy kicsit meggondolatlan

Nem érted, mért kértelek Nem érted, mért nem szerettelek Nem érted, mért kértelek Az a baj, hogy túl jól ismertelek

Szerelemről szó sem volt Ilyenekről nem dalolt a hold Ha mégis megtettük volna Minden, minden csak sírna

Szerelemről szó sem volt Ilyenekről nem dalolt a hold Ha mégis megtettük volna Minden, minden csak sírna

Szerelemről szó sem volt Ilyenekről nem dalolt a hold Ha mégis megtettük volna Minden, minden csak sírna”

van 2 hetünk a buliig de már most az összes számot kívülről tudjuk. Ezek tipikus örök klasszikusok amik minden bulin megállják a helyüket. Addig is sokat gyakorlunk de nem akarom elhanyagolni a barátaimat se. Holnap strandra megyünk a haverokkal. Már nagyon várom.

Isten tervez, a sors meg perverz (1)

Ma vagyunk 12 hónapja együtt. Egy év. A boldogság, amit érzek el sem mondható. Csodaszép reggel van csiripelnek a madarak az iskolából már csak egy hónap van és azzal az emberrel vagyok együtt akit a világom mindennél jobban szeretek. Reggel elvégeztem a szokásos menetet a fürdőben és rohantam is a vonathoz. Felszálltam de őt sehol sem láttam. Ez volt az első rossz jel. Suliban oda mentem hozzá de meg se ölelt csak annyit mondott hogy beszélnünk kell. Leültünk a padra és bele kezdett: - figyelj én szeretlek de nekem ez így nem jó! Ez hogy csak színlelünk senkinek nem jó. - miről beszélsz? Én nem színlelek ! Szeretlek! – potyogtak a könnyeim de nem érdekelt a szemébe néztem hogy lássa teljes szívemből szeretem. - Nézd én ezt nem akarom folytatni tovább vége. Szia – olyan sokkot kaptam hogy fel sem fogtam mit mondott. Csak néztem ahogy elsétál az életem és éreztem hogy kiszakít egy darabot a szívemből. Az nap senkihez nem szóltam csak ültem a széken és bámultam magam elé. Pár tanár le akart küldetni a nővérhez de mivel meg se mozdultam hagytak. Sosem gondoltam volna hogy ez meg fog történni. Az életemet vesztettem el és ez mindennél jobban fáj. Ahogy haza értem bevágódtam az ágyba és elkapott a sírógörcs. Csak akkor fogtam fel mit is jelent ez. Többé már nem szeret. Többé már nem akar engem. Többé már nincs nekem. Nem akartam többé élni! nem akartam többé mást csak hogy ne legyek. Nem akartam fájdalmat, magányt, keserűséget érezni és ezért tettem is!

Isten tervez, a sors meg perverz (előszó)

Minden egy ártatlan játékkal kezdődött… elege volt a pasikból és bátyám mutatott egy játékot. Egy hülye kis netes játék volt, de nekem pont elég ahhoz, hogy elterelje a figyelmem. Szomorú voltam és csalódott! El akartam felejteni a pasikat végleg. Sosem gondoltam, hogy végül ezen a kis hülye játékon ismerem meg azt, aki a mindenemet fogja jelenteni. Elkezdtem játszani és volt egy fiú aranyos volt kedves édes. Fene se gondoltam, hogy 18 éves és végül ő lesz a mindenem. (a játék)

Na... :)

Nem sokára új külsővel és új bejegyzésekkel jelentkezem :) lesznek kis novellák te lesznek több részes sorozatok is :) attól függ mit hoz az ihlet :P

Újra itt :)

Na szóval... megint elkezdem írni de egy két új sztori is lesz :D lehet h csak egy rövid ki novella vagy hosszabb pár részes sorozat attól függ mi jut eszembe de cím mindig lesz úgyhogy no para :D

3. Fejezet ( a nagy szerelem)

Nem is értem miért aggódtam annyira. Most hogy a karjaiban tart és érzem lelke közelségét, biztos vagyok benne, hogy nem kellet volna paráznom. És ekkor beütött, amire nem számítottam. Hirtelen elhúzódott tőlem és kétségbeesett szemmel nézett rám.

-          Mi a baj? – kérdeztem aggodalmasan. nem szólt semmit csak rázta a fejét és a szememet kereste – Szabolcs! Mi a baj?

-          Az apád, és az enyém…

-          Mi van velük? Nem értelek!

-          Nem mondhatjuk el nekik – a hangja keserűséget és félelmet sugárzott

-          Meg oldjuk! – próbáltam biztatni, de a hangom nem volt túl meggyőző

-          Ezt te sem hiszed! hallom a hangodon. Ismerlek

-          Jó… tény hogy hát… félek, de meg oldjuk nem?

-          Meg! – mondta mosolyogva majd megcsókolt. Nem tudta mi lesz, de olyan biztonságot sugárzott az, hogy ott volt velem. Tudtam, hogy apámék nem tudhatják meg se az ő szülei. Anyának és Balázsnak elmondhatom, ők nem adják tovább. Csukott szemmel öleltem őt perceken keresztül. Nem akartam elengedni többet nem!! Pár perc múlva kézen fogott és elindultunk, el a nagyvilágba. Órákon keresztül sétáltunk, mikor elkezdett rezegni a telefonom. Elővettem megnéztem az sms-t „negyed óra múlva legyél a buszmegállónál”

-          Menned kell igaz? – nem válaszoltam csak némán és szomorúan bólintottam. Rám mosolygott majd búcsú puszit nyomott a homlokomra. – Nem lesz, semmi baj ne aggódj.

-          Reméljük – mosolyt húztam az arcomra, mint valami maszkot. A maszk mosolyt és nyugalmat sugallt, de a szívem mélyén kétségbeesettség és félelem lakozott. Elváltak útjaink. Onnan kezdve hazáig bambultam. Balázs kérdezgetett, hogy mi bajom, de én csak a szokásos „semmi csak fáradt vagyok” szöveggel jöttem. Persze biztos voltam benne hogy nem hitte el, de látta rajtam hogy úgy se mondanám el így nem firtatta. Mikor haza értünk anya már ott várt kezében a telefonnal és aggodalmasan nézett rám. Fel akartam menni a szobámba, de elkapta a kezem és lerántott a kanapéra.

-          Mi a baj? Mi történt? Bántott valaki? – olyan szemekkel nézett rám hogy tudtam, ha nem válaszolok sosem hagy békén.

-          Senki és nem is rossz, hanem jó…

-          Akkor miért vagy szomorú?

-          Nem vagyok, szomorú csak nem tudom, mit csináljak?

-          Mi a baj?

-          Szabi… - mondtam közömbösen. Anya tudta mi van vele, hogy mit érzek iránta.

-          Mi a baj?

-          Semmi! Nincs baj. Szeret! Összejöttünk.

-          Akkor nem értem! Miért vagy szomorú?

-          Nem vagyok szomorú! Nagyon örülök! Csak nem tudom mi lesz! Apa nem tudhatja meg!

-          Akkor nem mondjuk el neki! Emiatt ne aggódj!  - mosolygott! Tudtam, hogy bízhatok benne. Mosolyogtam és elindultam fel a szobámba. Cipőt lerúgtam a lábamról bevetettem magam az ágyba és pillanatok alatt elaludtam! Az álmaim felhőin ugrándozva minden problémámtól megszabadultam. Csak ő és én! Csak mi ketten!

2. fejezet ( a nagy szerelem)

Összedőlt minden, a „védelmi rendszerem” amit oly sok idő és szenvedés árán felépítettem megbukni bizonyult. A titkomra fény derült, ez tönkre tehet mindent. Sosem gondoltam bele mi lenne, ha kiderülne, mert biztos voltam benne hogy meg tudom őrizni. Képtelen voltam akár csak elképzelni milyen lehet az élet nélküle.

-          Te azt mondtad, hogy szeretsz? – elkerekedett szemekkel nézett rám. Éreztem, hogy a vér az arcomba áramlik… nem, csak mert szégyelltem magam, de iszonyatosan mérges is voltam. Haragudtam, de nem a Jennire nem is Szabira inkább magamra. Figyelhettem volna, gondolhattam volna rá, hogy a közelbe lehet. – Válaszolnál?

-          Én… csak – mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam a bennem zajló haragot, szégyent és félelmet, de ki tőrt belőlem nem tudtam tovább titkolni. – Igen jól hallottad! Szeretlek! Elegem van belőle, hogy titkolózok, hogy akárhányszor csak rád nézek a szívem a torkomban dobok. Elegem van, hogy nem merek melletted önfeledten beszélgetni jól szórakozni, mert félek, hogy véletlenül elárulnék valamit. Bele fáradtam a titkolózásba.

-          Miért nem mondtad el eddig?

-          Most viccelsz velem? Hogy is mondhattam volna el hisz kicsi korom óta ismerjük egymást. És… - folytattam volna, de a könnyek megakadályozták, hogy bármit is mondjak. Nem akartam, hogy sírni lásson így elrohantam. Nem tudtam hova futok nem láttam semmit a könnyek totál elhomályosították a látásomat. Befutottam egy kis utcába, ami üresnek tűnt, a lábaim összerogytak. Mintha egy világ omlott volna össze bennem. Nem akartam, hogy reagáljon a hallottakra, mert biztos voltam benne hogy a válasz fájni fog, akár ha kitépnék a szívem. Hallottam, hogy valaki fut, és hogy felém közeledik. Nem akartam fel nézni de…

-          Hát itt vagy?! Miért futottál el? Meg se vártad mit mondok csak elrohantál.

-          Elég lett volna, ha nem jössz, utánam nem akarom végig hallgatni, hogy nem kellek, tudom magamtól is. – olyan halkan mondtam, hogy nem voltam benne biztos, hogy minden szavamat értette.

-          Figyelj…

-          NEM! Csak menj el! Nem akarom hallani, hogy nem, kellek! – Üvöltöttem. Tudtam, hogy ha végig kell hallgatnom, hogy nem, szeret, abba bele roppanok.

-          Hallgass már végig! – a hangja még mindig nyugalmat sugárzott

-          Minek? tudom a válaszod! meg se kellet volna ezt hallanod!

-          Végig hallgatnál, mielőtt tévesen döntesz?

-          Nem! Nem akarom hallani, tudom, hogy nem sze-szeretsz de nem akarom tőled hallani! Tulajdon képpen nem is értem miért vagyok még itt. – evvel hátat fordítottam (mert, hogy időközben felálltam) és elindultam, de elkapta a kezem és visszarántott. Avval a lendülettel pördültem egyet és a karjai közt találtam magam. Olyan közel volt éreztem a szíve dobogásának ritmusát. Belenéztem mogyorószínű szemeibe és elvesztem, közelebb hajolt az orra az enyémet súrolta. Ha nem tartott volna a karjai között biztosan elájultam volna. éreztem a bőre illatát a lélegzete melegét. Jobb keze a hátamról az arcomra vándorolt, végig simította gyengéden az arcom majd finoman de mégis szenvedéllyel csókolt meg.