3.Fejezet (Holdhercegnő)

Mikor magamhoz tértem reménykedtem benne, hogy csak egy rossz álom nem más, de a szörnyű fájdalom rádöbbentett, hogy nem álmodtam. Rádöbbentett, hogy ez mind igaz volt, hogy valóban beteljesült, amit álmodtam.

-       Robin… - dünnyögtem. Nem tudtam, ha kinyitom, a szemem mit fogok látni.

-       Áhhh – erre felkaptam a fejem és azt láttam, amitől a legjobban féltem. Ott volt Robin kikötözve egy sziklához és mellette három ember, akik felváltva verték őt.

-       Neeeem… elég engedjék őt el! – kiáltottam és próbáltam megmozdulni, de nem tudtam, mert én is ki voltam kötözve

-       Nézd csak Robin a kis hercegnőd felébredt hát nem csodás így végig nézheti, ahogy halálra verlek – mondta egy férfi és egy sátáni mosoly húzódott az arcára – kivéve, ha azt mondja, hogy inkább ő hal, meg mint te.

-       Nem Maria ne hallgass rá! – nézett rám Robin könyörgő szemekkel – hagyd őt elmenni és én itt maradok! – nagy levegőt vettem és elnéztem baloldalra. Ekkor jöttem csak rá, hogy hol vagyunk. Ahol minden elkezdődött ahol annak idején az első holdhercegnő elmondta az átkot, ami 5000 hold elteltével majdnem be is teljesült. Ahol Loveday annak idején először hívta fel a figyelmemet, hogy Robin az, aki nekem kell persze erre csak később jöttem rá.

-       Tudod, Robin igen sajnálom, hogy ezt kell veled tennem, mert hát nekem nem te kellesz, hanem a kis hercegnő, de másképp nem tudom megszerezni csak avval, amit a legjobban, szeret.

-       Én, kellek? Akkor itt vagyok, de hagyja békén Robint! – üvöltöttem

-       Ez a jó hozzáállás, de sajnos Robin itt marad és végin nézi, ahogy te szépen lassan szörnyű kínok között fogsz meghalni. – oda sétált mellén felállított és lassan végig nézett rajtam.

-       Igazán kár érte szép darab… na de mindegy – evvel egy tört rántott elő a zsebéből majd oldalba szúrt vele. Abban a pillanatban földre rogytam és sikítottam a fájdalom elviselhetetlen volt, de még annál is jobban fáj az, hogy halottam, ahogy Robin utánam kiállt. Ekkor már levette rólam a láncokat a férfi, mert biztos volt benne hogy nem tudok elmenekülni és sajnos igaza volt. Ott feküdtem a földön és ordítottam. Fél óra elteltével ismét mellém lépett a férfi.

-       Most már eleget szenvedtél itt az ideje a halálnak. – felrángatott a karomnál fogva és a sziklához vitt ahonnan annak idején leugrottam. Nem féltem csak azt vártam, hogy lelökjön, hogy megszűnjön a szörnyű fájdalom és ekkor:

-       Mond pápá Robin – evvel egy mozdulattal a vízbe taszított. Még utoljára halottam, ahogy Robin a nevemet kiálltja aztán már csak a sötétség maradt nekem

[Robin]

-       Ne Maira… - a fájdalom, amit most éreztem talán még nagyobb volt, mint mikor először esett a tengerbe. Most hogy már tudom mit érzett irántam és tisztában vagyok vele, hogy én mit érzek iránta. Úgy érzem mit, ha kitéptek volna egy darabot a szívemből vagy az egész szívemet.

-       Robin… - halottam Jake hangját, de nem tudtam megszólalni. Amint a férfi és a társai meghallották Jake hangját hátat fordítottak és elrohantak be az erdőbe.

-       Robin mi történet veled azt hittem elviszed Mariat a meglepi helyre. – gyorsan oda jött hozzám és eloldozott

-       Robin szólalj már meg miért vagy összeverve és ki tette ezt veled? – a hangja átment kétségbeesettbe

-       Az, aki megölte… - és itt elakadt a szavam nem voltam képes kimondani, hogy többé nincs velem

-       Megölte? De hát mégis kit ölt meg és ki volt az?

-       Mariat Jake… Maria meghalt és ez csak az én hibán… ezért halt meg hogy én életben maradjak. Összeestem ott térdepeltem a földön mikor valami hangos zajra lettünk figyelmesek a víz felől. Ez volt az! Ez, ami annak idején megmentette Mariat. Ott volt minden a hatalmas hullán a lovak középen az egyszarvú a hátán Maria fekszik.

-       Maria – üvöltöttem majd oda rohantam és leemeltem az egyszarvúról. Jake is oda rohant és segített lefektetni a földre. Lekaptam a kabátomat és a feje alá tettem.

-       Maria… Maria hallasz engem – és ebben a pillanatban valami csoda folytán kinyitottam a szemét. Hatalmas kő esett le a szívemről. Nem tudtam mit teszek ösztönösen magamhoz öleltem és olyan tüzesen olyan szenvedélyesen csókoltam, meg hogy még én is meglepődtem. Nem mondott mást csak egyetlen egy szót:

-       Szeretlek

-       Én is szeretlek Maria – ott ültünk még órákon át hármasban és mindent elmagyaráztunk Jakenek. Mikor már mind a ketten megnyugodtunk elindultunk hazafelé. Egész úton fogtam a kezét és egy pillanatra sem engedtem el még egyszer nem élném túl, ha elveszíteném!